Hogyan alakul a magzat fejlődése: terhesség hétről hétre
Gyermeket várni egy őrülten izgalmas kaland, ami természetesen mindig tele van kérdésekkel. Ha első babánkat várjuk, akkor aztán főleg – hiszen még nem éltük át ezt a szituációt és nem tapasztaltunk korábban ehhez foghatót. Az első perctől kezdve felelősséggel tartozunk egy új kis élet felé, máris érezzük az aggodalmat és izgulunk, hogy vajon minden rendben lesz-e vele. Azt szeretnénk megmutatni ebben az összefoglalóban, hogy hogyan alakul a terhesség hétről hétre, a magzat fejlődése miképp megy végbe és mi az, ami általánosan jellemző egy trimeszterre.

Mi az a trimeszter? Hány van belőle?
A trimeszter a várandósság fő szakaszait jelenti, mert három részre osztható fel: elsőre, másodikra és harmadikra. Mondhatjuk, hogy mindegyik időszak nagyjából egyforma, ugyanis így épül fel:
- Első trimeszter: 0-12. hét
- Második trimeszter: 13 – 27. hét
- Harmadik trimeszter: 28 – 40. hét
Természetesen az olyan extrém esetek, mint amikor korábban születik egy baba ezen változtat, de egy átlagos, egészséges terhesség így épül fel. Az, hogy ezekre a trimeszterekre van felosztva a babavárás, nagyon sok mindenben tud segíteni. A legfontosabb mind közül az orvosi nyomon követés, hiszen ennek köszönhetően tudják beütemezni a vizsgálatokat is. Különböző egészségügyi problémák is kiderülhetnek ekkor, hiszen a magzat megfelelő fejlődését a trimeszterek alapján tudják nézni. A három trimeszter valójában három nagyobb csoportba képes sorolni a vizsgálatokat. Az első trimeszterben a legtöbb helyen még csak hüvelyi ultrahangon vizsgálnak, továbbá ekkor derül ki, hogy a kis embrió képes lesz-e fejlődni és eljutni az első fontos állomásáig: a 12. hétig.
A második trimeszterben a genetikai vizsgálatok kerülnek előtérbe, illetve ekkor van a legjobb esély a babamozira is, hiszen pont tökéletes a baba mérete ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani. A harmadik trimeszterben már nagyon figyelik a baba pozícióját és ennek megfelelően készülnek fel a születésére.
Ha van trimeszteri bontás, akkor az azzal is megkönnyíti az orvosok dolgát, hogy könnyebben tudják kötni a mért eredményeket az egyes fejlődési mérföldkövekhez.
A magzat fejlődése: mi jellemzi az első trimesztert, a terhesség ezen heteit?
Ha nagyon részletesen szeretnénk magunkat beleásni ebbe a témába, akkor érdemes külföldi cikkeket is olvasni, mert nagyon aprólékosan és jól érthetően írják le sok helyen, hogy mi vár ránk a terhesség ezen szakaszában. A John Hopkins Medicine honlapján például nagyon alaposan összefoglalják, hogy mi történik egy kismamával az első trimeszterben.
Minden a pozitív terhességi teszttel kezdődik. Ekkor tudjuk meg, hogy valaki beköltözött a szívünk alá és bizony ott is fog lakni 9 hónapon keresztül. Elsőre talán sokkoló, aztán jön a boldogságérzés, szép lassan elöntenek az érzelmek és belekerülünk az eufórikus állapotba. Ekkor máris a terhesség negyedik hetében járunk, ugyanis onnantól kezdve kell számolni a terhesség heteit, amikor az utolsó menstruáció első napja volt. Ha szabályos a ciklusunk, akkor e miatt pont 4 hét eltelt már e naptól számítva. Bumm, 1 hónap el is telt a várandósságból!
Talán már el is kezdtük fejben tervezni a babaszobát, vagy máris azon gondolkozunk, hogy mennyire jó érzés lesz szebbnél szebb babaruhákkal – például Little Dutch darabokkal – megtömni majd a gyerekszobában a szekrényt. Naná, hogy ez teljesen természetes dolog, és élvezzük ki minden egyes percét! 😊
Az első trimesztert jelenti az első 12 hét. Mivel 4 már ugye eltelt, gyakorlatilag aktívan 8 hetet élünk meg ebben a rendkívül izgalmas időszakban, ami sajnos gyakran társul komoly rosszullétekkel. A jó hír az, hogy el fog múlni! Sajnos ezzel meg kell küzdeni, a progeszteron hormon dolgozik ilyenkor bennünk, de gondoljunk arra, hogy ez a hormon bizony nagyon kell most a babának – hadd tombolja ki magát, mi pedig mindent kibírunk!
Megtermékenyülés és beágyazódás
A megtermékenyülés a természet egy óriási csodája, amihez mindennek tökéletesnek kell lennie: az egészségügyi feltételeknek és a megfelelő időzítésnek is – valójában minden ezen múlik. Az ovuláció körüli néhány napban tud a hímivarsejt és a petesejt egyesülni, ami nagyjából a ciklus közepére, azaz a 14. napra tehető. A hímivarsejtek akár 72 órán át is képesek életben maradni a hüvelyben, a petesejt azonban 12-24 órán belül elpusztul. Ha viszont ők ketten találkoznak, akkor megkezdődik a beágyazódás.
Gyors fejlődés
A beágyazódás után elképesztően gyors és látványos a fejlődés, néhány hét múlva már elkezd dobogni a szív, pedig még csak pár milliméter nagyságú az a pici lélek. Szép lassan aztán kialakul a gerinc, a bordák, a végtagok. Fejlődik az agy, egyre inkább emberi formát ölt az a kicsiny magzat.
Mikor menjünk először orvoshoz?
A legfontosabb, hogy meg kell ejteni az első orvosi vizsgálatot, amikor is a doktor megállapítja a terhességet. Mindenkinek megvan a joga eldönteni, hogy ezt mikor szeretné. Van, aki már egészen korán meg akar bizonyosodni arról, hogy egyáltalán méhen belül van-e a kis embrió. Van, aki viszont csak a 8-9. hét környékén megy el, mert nem szeretné, ha ennél előbb lenne ez a hüvelyi vizsgálat – a 12. hét előtt ugyanis Magyarországon túlnyomó részt hüvelyi úton vizsgálnak az orvosok.
Az első nagyon fontos genetikai vizsgálatra a 12. hétben kerül sok, illetve ekkor egy nagy labort, egy teljes vérképet is kell csináltatni. Ehhez adnak beutalót, de magán úton is természetesen el lehet végeztetni.
Az első trimeszter hetei: 1. hét, 2. hét, 3. hét, 4. hét, 5. hét, 6. hét, 7. hét, 8. hét, 9. hét, 10. hét, 11. hét, 12. hét.
A magzat fejlődése: mi jellemzi a második trimesztert, a terhesség ezen heteit?
A második trimeszter a terhesség legaktívabb és talán legszebb szakasza, hiszen visszatér a kismama ereje, sőt, ekkor kirobbanó formában érzi magát újra! A baba rohamléptekben fejlődik tovább, egyre nagyobb és nagyobb lesz. Túl vagyunk az első genetikai vizsgálaton a 12. héten, amikor megtudhatjuk, hogy genetikailag is minden rendben van-e a babánkkal. Erre ma már különböző teszteket lehet elvégeztetni, a legalapvetőbb az ún. kombinált teszt, de számos lehetőség van már részletesebb, komolyabb, pontosabb (és jóval drágább) tesztek elvégeztetésére is.
Vár ránk ebből majd még egy a 18. héten is, sokan ekkor nyugszanak meg igazán és dőlnek hátra teljesen. Ekkor nagyon sok szervet vizsgálnak meg alaposan: a szivet, a hasüreget, a koponyát, a tüdőt, a májat, a veséket és a hugyhólyagot…Ez nagyon fontos vizsgálat, ha van rá mód, akkor érdemes olyan helyet felkeresni, ahol mások tapasztalatai alapján is nagyon alaposak!
A második trimeszterben elég 4-6 hetente orvoshoz menni panaszmentesség esetén – kövessük az orvosunk utasításait! A genetikai ultrahangon kívül ebben a trimeszterben is lesz egy teljes vérkép, illetve a méhszáj állapotát is meg fogja nézni az orvosunk.
Emésztőrendszer fejlődése
A második trimeszterben jelentősen fejlődik a magzat emésztőrendszere is és a szervek felkészülnek a születés utáni működésre. Folyamatosan érnek a belek, növekedik és fejlődik a máj, sőt, ekkor már epét is termel, mely az emésztéshez szükséges. Alakul a gyomor falának izomzata, valamint a nyelőcső is egyre érettebbé válik. Csodálatos, hogy egy ilyen apró testben ekkora biológiai változások mennek végbe.
A magzat sűrűbb mozgolódása
Ezek azok a hetek, mikor körülbelül a 20-23. hét között elkezdi érezni a leendő édesanya az első magzatmozgásokat. Ez felfoghatatlan érzés, nincs semmi ehhez fogható! Innentől kezdve pedig egyre többször, egyre erőteljesebben fogjuk érezni, sőt, meg tudjuk figyelni, hogy általában mikor van ébren, mikor alszik, és úgy összességében bizonyos hangokra (apa hangjára vagy épp zenére) hogyan reagál. Babamozira is ezeket a heteket érdemes becélozni, mert pont tökéletesek a méretek ahhoz, hogy mindenki számára kényelmes és kellemes legyen az élmény.
Anya és lélek
Az édesanya lelkileg itt sokkal kiegyensúlyozottabb tud lenni, hiszen nem érzi még „tehernek” a pocakot és már nem kínozzák a reggeli rosszullétek sem. Növekedhet az étvágy, de nem kell kettő helyett enni, mert a baba NEM kíván semmit – ne támaszkodjunk semmilyen városi mendemondára! Érdemes kenni már a pocakot is, hogy minél halványabb csíkokkal megússzuk a végén a pocak növekedése miatt okozott repedéseket. A hajunk ekkor ragyogó állapotában van, sokan mondják, hogy ilyen egészséges és csillogó soha nem volt se előtte, sem pedig utána, mint a terhesség ezen szakaszában.
A második trimeszter hetei: 13. hét, 14. hét, 15. hét, 16. hét, 17. hét, 18. hét, 19. hét, 20. hét, 21. hét, 22. hét, 23. hét, 24. hét, 25. hét, 26. hét, 27. hét.
A magzat fejlődése: mi jellemzi a harmadik trimesztert, a terhesség ezen heteit?
A 28. hét betöltésével megkezdődik a harmadik trimeszter. Ez innentől kezdve már egészen a szülésig tart, szóval igen, ezt mondhatjuk a legizgalmasabb szakasznak, hiszen itt már arra kell készülni testileg és lelkileg is, hogy hamarosan találkozunk a babánkkal.
Születési magzati pozíció elfoglalása
A baba ekkor is nagyon gyorsan fejlődik és csak nő és nő…Szép lassan közeledik a születési súlyához, ahhoz az állapothoz, ahogy majd a szülőszobán találkozni fogunk vele. Ekkor még bármi történhet a befordulást illetően, vannak babák, akik ekkor fordulnak meg a faros pózból és veszik fel a természetes szüléshez szükséges pózt, ám természetesen ez megtörténhet fordítva is, és lehet, hogy épp ekkor lesz faros a baba. Előre megjósolni ezt nyilván nem lehet, ám vannak már módszerek, amivel tudunk segíteni neki – mindenképpen kérjük ki szakorvos tanácsát erről!
Mi történik ekkor az édesanyával?
Az édesanya ebben az időszakban sok kellemetlenséget tapasztal az egyre növekvő hasa miatt. Már nem kényelmes a fekvés, nem találja a megfelelő, kényelmes pózt. Sokkal hamarabb kifárad, nehezebben kap levegőt és minden hétköznapi dolog (például egy cipőfűző megkötése) nehézkessé, bonyolultabbá tud válni. Gyakori probléma lehet ilyenkor még a gyomorégés, a duzzadt bokák, a vizesedés és ugye az említett alvási nehézségek. Egyre növekedhet a lelki teher, hiszen a hormonok dolgoznak és tombolnak: sok leendő édesanyának ilyenkor támadnak kétségei, ilyenkor kezdenek el aggódni, hogy vajon mindent jól fognak-e majd csinálni. A válasz: IGEN! Minden édesanya pontosan tudja, hogy mi a jó a babájának, és ez alól senki sem kivétel.
Mit tehetünk a maximális felkészülés érdekében?
Kulcsfontosságú ekkor, hogy felkészüljünk a szülésre. Érdemes szülésfelkészítő tanfolyamon részt venni, ismerkedni a kórházzal, ahol szülni fogunk, illetve elsajátítani olyan hasznos légzőgyakorlatokat, amik majd a szülés során sokat fognak tudni segíteni nekünk.
Érdemes a harmadik trimeszterben összeállítani a kiírt dátum előtt már hetekkel a kórházi táskánkat, illetve ne feledkezzünk meg a szülési tervről sem, mert jó, ha az orvos és a szülésznő is tisztában lesz vele.
Mindenképpen legyen egy jó babakelengye listánk, mert nagy mértékben meg fogja könnyíteni a dolgunkat, ha van egy biztos alapunk és hasznos információ forrásunk arról, hogy mik a legfontosabb beszerzendő dolgok a kisbabánknak.
Összességében elmondható, hogy ez az utolsó szakasz már az izgatott készülődésről, a lelki hangolódásról és a „régi élettől” való elbúcsúzásról szól, hiszen egy új kis élet költözik közénk hamarosan, akiről egy életen át gondoskodni fogunk. Ennél szebb feladatunk pedig egészen biztos, hogy soha nem volt még eddig.
A harmadik trimeszter hetei: 28. hét, 29. hét, 30. hét, 31. hét, 32. hét, 33. hét, 34. hét, 35. hét, 36. hét, 37. hét, 38. hét, 39. hét, 40. hét.
A születés, a magzat fejlődésének utolsó állomása: hogyan készüljünk fel rá?
A szülésre fizikailag és szellemileg tudunk készülni. Ha úgy érezzük, minden tőlünk telhetőt megtettünk, akkor biztos, hogy nagy mértékben könnyítettünk a dolgunkon. Az alábbi csoportokra lehet felosztani a felkészülést:
- Testi, fizikai felkészülés:
- megfelelő táplálkozás: fontos, hogy egy édesanya tápanyagdúsan és egészségesen táplálkozzon végig a várandóssága alatt
- testmozgás: ha az orvos engedélyezi és jónak tartja, akkor a testmozgás csodákat képes művelni!
- sok pihenés, sok alvás: ha már nem dolgozunk, akkor különösen figyeljünk arra, hogy ez az időszak már tényleg csak rólunk szóljon! Legyen sok én-időnk, kényeztessük magunkat a szabadidőnkkel, amit magunkra fordítunk – és természetesen pihenjünk, amennyit csak lehetséges.
2. Érzelmi, lelki felkészülés
- szülési terv: jó, ha ott van nálunk támaszként és az orvost, a szülésznőt és a férjünket is alaposan tájékoztatjuk róla
- támogató család: minél nagyobb szerető közeg vesz körül, annál nagyobb lesz a lelki békénk és a boldogságunk, hiszen társas, érző lények vagyunk
- mentális egészség: jóga, pszichológus, beszélgetős csoportok, közös meditálás – ezek mind nagy mértékben hozzátehetnek ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat
3. Logisztikai felkészülés
- kórházi táska: erről már volt szó, de álljon itt még egyszer, mert nagyon fontos, hogy minden nálunk legyen az első, kórházban töltött napok alatt!
- otthoni logisztika: ide tartozik a babaszoba felkészítése az új jövevényre. Ellenőrizzük, hogy minden gép működik-e, mossuk ki a ruhákat, legyen minden kéznél, ha hazatérünk a csöppséggel! Érdemes előre főzni, lefagyasztani az ételeket, feltölteni a kamrát tartós élelmiszerekkel, hogy ne akkor kelljen majd kapkodni, és legyen mihez nyúlni. Hívjunk segítséget egy nagytakarításhoz, akár rokont, barátnőt, ismerőst vagy bejárónőt, mert jó érzés lesz a tiszta lakásba visszatérni és nem azon aggódni, hogy van még olyan teendő, ami elmaradt.
Egy baba érkezése óriási felfordulást jelent, de ez a legszebb, legjobb káosz, ami csak létezik a világon. Minden csak megfelelő szervezés, logisztika és mentális felkészültség kérdése. Ha ezek stabilak és a helyén vannak, akkor partnerünkkel egy csapatban, közös munkával bármit meg fogunk tudni oldani!