Melegkiütés kisgyermeknél, babánál: kialakulás, kezelés, megelőzés
Nyáron nem csak a felhőtlen percek és az önfeledt szórakozás vár ránk, hanem szülőként bizony azzal is szembesülnünk kell, hogy vannak olyan egészségügyi kihívások, amivel szemben védenünk kell a gyermekünket. Ezekből nem árt előre alaposan felkészülni és megfelelően utánajárni, hogy ne akkor legyünk már okosabbak, mikor megtörtént a kellemetlenség, sokkal inkább próbáljuk megelőzni és elkerülni azt. A cikkünk célja, hogy bemutassuk a melegkiütés okait és a rendelkezésre álló kezelési módokat. Feltárjuk az okokat és a tüneteket, továbbá tippeket adunk arra hogyan tudjuk egyáltalán egy kis szerencsével elkerülni ezt.
Mi a melegkiütés (milaria)?
Ha nagyon pontos és szakemberek által leírt információkat szeretnénk olvasni a melegkiütésről, akkor érdemes minél hitelesebb forrásból tájékozódnunk, hogy semmiképp ne olvassunk megtévesztő, vagy szedett-vedett adatokat arról, ami az egészségünkre akár ártalmas tényező is lehet.
A melegkiütés egy – sajnos – igen gyakori bőrprobléma, ami akkor alakul ki, amikor a verejtékmirigyek elzáródnak és az izzadtságcseppek a bőr alatt rekednek. Ez nyilván a forró nyári napokon jellemző és leginkább a babákat, a kisgyerekeket veszélyezteti annak minden kellemetlen tünetével. Az apró, áttetsző fehér hólyagocska a leggyengébb szintje, a leggyakoribb pedig a jellegzetes vörös, viszkető kiütés. Általában ezt veszik észre a legtöbben és ez az az állapot, amivel orvoshoz szoktak fordulni a szülők.
Hogyan néz ki a melegkiütés?
A melegkiütésnek több fajta formája van, így eltérő, hogy milyen megjelenési formájuk lesz. Ez alapján a 3 fő csoport, mely alapján elkülöníthetjük őket:
- Apró, fehér hólyagok: ezek áttetszőek, tele vannak folyadékkal. Nem gyulladtak és nem okoznak viszketést az elszenvedőnek, szerencsére gyorsan eltűnnek és nem is hagynak utána nyomot. Legtöbbször a homlokon, nyakon és a törzsön jelenik meg.
- Vörös, viszkető kiütések: apró, piros dudorokat jelentenek. Leggyakrabban a nyakon, hónaljban, hason és ágyéki részen jelennek meg. Az érintett bőrfelület ilyenkor gyulladt és irritált, a viszketés pedig kellemetlen.
- Bőr alatti csomók: a verejtékmirigyek mélyebb elzáródása miatt alakulnak ki. Ezek a csomók nagyobb méretűek és kemények, általában a hosszan tartó izzadás következményei.
Kell-e aggódni miatta? Mennyire ártalmas?
Összességében kijelenthető, hogy alapvetően nem ártalmas és csak nagyon ritkán okoz egészségügyi problémákat. Leginkább csak kellemetlen és bosszantó, hiszen senki nem örül neki, ha azt látja, hogy a gyermeke folyamatosan vakaródzik és kellemetlen érzés feszíti, nem jó a közérzete.
Bizonyos esetekben azonban érdemes orvoshoz fordulni és tanácsot kérni. Ha a kiütés láthatólag súlyosabbá válik, fájdalmat okoz vagy esetleg felmerül bennünk, hogy talán el is fertőződött, akkor haladéktalanul forduljunk a gyerekorvosunkhoz! Ha a hólyagok duzzadtak, gennyesednek, esetleg láz alakul ki, akkor kell, hogy ez a bizonyos fertőzés gyanúja felmerüljön bennünk. A csecsemők és a kicsi gyerekek esetében erre fokozottan figyelni kell, hiszen az ő bőrük még nagyon érzékeny, ráadásul a verejtékmirigyeik sem olyan fejlettek, mint a miénk.
Összességében a melegkiütés nem ártalmas, ám nem árt vele elővigyázatosnak, óvatosnak lenni, megelőzni a bajt és ha az már bekövetkezett, akkor megtenni mindent annak érdekében, hogy mihamarabb elmúljon.
Mennyire gyakran fordul elő melegkiütés?
A milaria leginkább forró és párás időjárás esetén jelentkezik, amikor az emberi test többet izzad. Ez alól a gyerekek sem kivételek és sajnos ugyanannyi esélyük van rá, mint egy felnőtt embernek. Egyáltalán nem ritka a gyerekeknél való előfordulása, különösen a meleg éghajlatokon vagy a nyári hónapokban. A legfontosabb, hogy megfelelően védekezzünk ellene és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő.
Hogyan lehet kezelni?
A melegkiütés kezelése viszonylag egyszerűnek mondható és a legtöbb esetben otthoni ápolással megoldható. Kivételt képez ez alól az, ha – a fent említett esetekben – elfertőződik vagy bármi gyanúsat észlelünk, amihez orvosi segítség is szükséges.
Ha már észrevettük, hogy megtörtént a baj, akkor az alábbi módszerekkel próbálkozzunk:
- Hűvös, száraz környezetet biztosítása: a gyerekre adjunk könnyű, lenge nyári ruhát, ami magas minőségű anyagokból készült és nem okoznak további irritációt a bőrnek.
- Ne menjünk egy darabig a napra! Legyünk minél többet hűvös, napvédett – lehetőleg benti – helyen, hogy nyugodtan tudjon pihenni az irritált terület és ne érjék a nap sugarai, továbbá ne legyen kitéve annak, hogy újra és újra páradús helyen kell lenniük a kiütéseknek.
- Fürödjünk napi többször! Érdemes ilyenkor naponta többször langyos vízben lefürdetni a gyermeket, hiszen az izzadtság ugyanúgy előfordulhat továbbra is, ám ez csak fokozza a bajt, egyáltalán nem tesz jót a kiütéseknek.
- Tartsuk szárazon a bőrt! Minden fürdetés után jó alaposan töröljük szárazra a gyermeket, ne legyen vizes a bőrfelület!
- Kerüljük az irritáló anyagokat! Ne használjunk rá semmilyen irritáló, illatosított krémet, kérjük ki a gyerekorvos tanácsát, hogy szükséges-e kenni rá valamit, és ha igen, akkor pontosan mit.
- Hidratálás: természetesen ez önmagában is fontos dolog, ám ha a bőrnek bármilyen problémája van, akkor különösen. A megfelelő hidratálás nagyon fontos már gyerekkorban is! Szerezzünk be egy jópofa gyerek kulacsot,hogy nagyobb legyen a kedv a folyadék beviteléhez!
Hogyan előzhető meg a milaria?
A kezelésről már beszéltünk, most pedig lássuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy ne alakuljon ki a melegkiütés!
- Ne öltöztessük túl a gyereket! Inkább legyenek rétegesek a ruhák, hogy le tudjuk őket venni, amikor azt látjuk, hogy melege van a gyermekünknek. Érdemes mindig váltóruhát, váltópólót is magunknál tartani, hogy ne vizes, izzadt ruhában kelljen játszaniuk. Az autósülésekbe is nagyon könnyen bele lehet izzadni, legegyszerűbb, ha a kocsiban mindig van nálunk valami.
- Ha levehető a pelus, vegyük le! Amennyiben úgy látjuk, hogy a környezet megfelelően tiszta (pl. egy nyári pléden ücsörgünk kint az udvaron), nyugodtan vegyük le a pelust, sokkal jobb lesz a totyogónak, ha szellőzhet a bőre a vastag, meleg pelenka hordása helyett. A legjobb időszak a bilire szoktatáshoz egyébként is a nyár, így, ha látunk rá érettségi jeleket, akkor ne is gondolkozzunk rajta, vágjunk bele bátran az átszoktatásba!
- Ne a tűző napon játsszunk, tartsuk be, hogy 11:00 és 15:00 között nem megyünk ki nyáron! Ezt nem véletlenül mondják olyan sokszor és hangoztatják mindenhol. A nap sugara ilyenkor a legerősebbek, ártalmasak, és a gyerekek nyilván sokkal jobban izzadnak ebben az időszakban – sajnos ez tökéletes melegágya a kiütéseknek is. Tartsuk ezt be, és legyen ez az időszak a főzésé, az ebédé, valamint a csendespihenőé!
- Páratartalom szabályozása: ha van rá lehetőségünk, akkor vegyünk a lakásba párátlanítót, hogy csökkentsük a páratartalmat és megelőzzük az izzadást.
- Minőségi ruhadarabok: sajnos egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ruhát hord a gyermekünk. Egy jó nedvszívó, magas pamuttartalmú ruhában sokkal kevésbé van esélye a melegkiütések kialakulásának – ha tehetjük, igyekezzünk erre törekedni!
Láthatjuk tehát, hogy a melegkiütés semmiképpen sem olyan dolog, amitől rettegnünk kéne: csak ritka esetben okoz súlyosabb gondokat, általánosságban elmondható, hogy csupán a kellemetlenség az, ami rossz benne. Ezt viszont el tudjuk kerülni megfelelő óvintézkedésekkel – a többi pedig már nem rajtunk múlik. Reméljük, ezekkel a tippekkel tudtunk segíteni a megelőzésben!